Mindig lehet új fejezetet
kezdeni

Ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy egyszer ezt a könyvet fogom írni, valószínűleg csak mosolyogtam volna.

Nem azért, mert lehetetlennek tartottam.

Hanem mert akkor még nem tudtam elképzelni.

Az ember érdekes módon sokszor nem a lehetőségei szerint él.

Hanem a saját elképzelései szerint.

És ha az elképzeléseink túl szűkek, akkor az életünk is az lesz.

· · ·

Én is sokáig azt hittem, hogy már késő.

Késő új szakmát tanulni.
Késő új irányba indulni.
Késő új embereket megismerni.
Késő újra álmodni.

Ma már tudom, hogy nem az idő volt kevés.

Hanem a bátorság.

Nem azért, mert gyáva voltam.

Hanem mert túl sokáig hittem azoknak a mondatoknak, amelyeket évek alatt magamévá tettem.

· · ·

Az egyik legfontosabb felismerésem az volt, hogy az ember életét nem a kora határozza meg.

Hanem az, hogy nyitott marad-e.

Ismerek fiatal embereket, akik már régen feladták.

És ismerek idősebbeket, akik minden reggel kíváncsian ébrednek.

Nem a születési dátum dönt.

Hanem a gondolkodás.

· · ·

Amikor ezt megértettem, valami végleg megváltozott bennem.

Már nem azt néztem, hány év telt el.

Hanem azt, hogy mit kezdek a következő nappal.

Ez az egyetlen nap, amivel valóban rendelkezem.

A tegnapot már nem tudom megváltoztatni.
A holnapot még nem ismerem.

De a mai nappal tudok valamit kezdeni.

És érdekes módon, amikor így kezdtem gondolkodni, sokkal könnyebb lett az életem.

Nem azért, mert kevesebb problémám lett.

Hanem mert nem egyszerre akartam megoldani mindent.

Csak a következő lépést kerestem.

· · ·

Régebben sok energiát elvett tőlem az, hogy állandóan azon gondolkodtam, mi lett volna, ha…

Mi lett volna, ha korábban kezdem?
Mi lett volna, ha más döntéseket hozok?
Mi lett volna, ha nem hibázom annyit?

Ma már ritkán teszem fel ezeket a kérdéseket.

Nem azért, mert nincs rájuk válasz.

Hanem mert már nem visznek előre.

Sokkal jobban érdekel egy másik kérdés.

Mit tudok ma megtenni?

Ez egyszerű kérdés.

De minden reggel új értelmet ad a napnak.

· · ·

Talán ezért érzem úgy, hogy az élet mindig ad még egy lapot.

Nem mindig olyat, amilyet szeretnénk.

De olyat, amire még írhatunk.

Amíg élünk, addig nincs kész a történetünk.

Lehet, hogy egy fejezet lezárult.
Lehet, hogy egy álom nem valósult meg.
Lehet, hogy valami végleg véget ért.

De ettől még nem ér véget az egész könyv.

Csak lapoznunk kell.

És elkezdeni egy új fejezetet.

· · ·

Ma már így nézek a saját életemre is.

Nem azt látom benne, hogy mennyi minden nem sikerült.

Hanem azt, hogy még mindig írhatok bele.

És őszintén szólva ez nagyon jó érzés.

Nem tudom, hány fejezet vár még rám.

De azt tudom, hogy szeretném őket tudatosabban megélni, mint az elsőket.

Kevesebb félelemmel.
Több kíváncsisággal.
Kevesebb megfelelési kényszerrel.
Több őszinteséggel.

Ha ezt sikerül megvalósítanom, akkor már megérte elindulni ezen az úton.