És most rajtad a sor

Amikor elkezdtem írni ezt a könyvet, nem gondoltam volna, hogy ennyiszer vissza kell néznem a saját életemre.

Voltak emlékek, amelyeket könnyű volt felidézni.

És voltak olyanok is, amelyeket sokáig inkább elfelejteni szerettem volna.

Mégis örülök, hogy újra végigjártam ezt az utat.

Mert miközben írtam, én magam is sok mindent jobban megértettem.

Talán ez az írás egyik legnagyobb ajándéka.

Nemcsak annak ad valamit, aki olvassa.

Annak is, aki leírja.

· · ·

Ha valaki most megkérdezné tőlem, hogy miről szól ez a könyv, valószínűleg nem tudnék egyetlen mondattal válaszolni.

Nem a sikerről szól.
Nem a pénzről.
Nem az önfejlesztésről.
És nem is arról, hogyan kell jól élni.

Sokkal inkább egy útról szól.

Egy ember útjáról, aki hosszú ideig kívül kereste azt, amit végül önmagában talált meg.

Nem azért, mert különleges ember.

Hanem mert egyszer végre megállt.

És volt bátorsága feltenni néhány őszinte kérdést.

· · ·

Ha van valami, amit szeretnék, hogy magaddal vigyél ebből a könyvből, akkor talán ez az.

Nem kell tökéletesnek lenned.
Nem kell mindent tudnod.
Nem kell mindig erősnek lenned.
És nem kell úgy tenned, mintha minden rendben lenne.

Elég, ha őszinte vagy.

Először önmagaddal.

A többi lassan megérkezik.

Én legalábbis ezt tapasztaltam meg.

· · ·

Hatvan év felett sokan azt mondják, hogy ilyenkor már nincs értelme nagyot változtatni.

Én ennek az ellenkezőjét éltem át.

Nem azért, mert könnyű volt.

Hanem azért, mert végre készen álltam rá.

Lehet, hogy te most húszéves vagy.
Lehet, hogy negyven.
Lehet, hogy hatvan.

Őszintén hiszem, hogy ez nem a legfontosabb kérdés.

Sokkal fontosabb az, hogy hajlandó vagy-e ma megtenni azt az egyetlen lépést, amit tegnap még halogattál.

Mert minden út így kezdődik. Nem száz lépéssel. Csak eggyel.

· · ·

Ha ezt a könyvet becsukod, az én történetem itt véget ér.

A tied viszont megy tovább.

És őszintén remélem, hogy néha eszedbe jut majd egy-egy gondolat ezekről az oldalakról.

Nem azért, mert én írtam.

Hanem azért, mert talán a megfelelő pillanatban találkozol vele.

Én is így kaptam a legtöbb segítséget az életemben.

Volt egy mondat.
Egy beszélgetés.
Egy felismerés.

És attól kezdve már nem tudtam ugyanúgy nézni a világra.

Lehet, hogy neked is lesz egy ilyen mondat ebben a könyvben.

Ha így lesz, már megérte megírnom.

· · ·

A végére érve szeretnék még valamit megköszönni.

Azoknak az embereknek, akik hittek bennem akkor is, amikor én még nem hittem magamban.
Azoknak, akiktől tanulhattam.
Akik kérdeztek.
Akik türelmesek voltak.
Akik időt szántak rám.

Nélkülük ez a könyv nem született volna meg.

És köszönöm neked is, hogy végigjöttél velem ezen az úton.

Nem tudom, melyik fejezet érintett meg a legjobban.

Nem is fontos.

Sokkal fontosabb, hogy amikor leteszed ezt a könyvet, ne azt érezd, hogy valami véget ért.

Hanem azt, hogy valami elkezdődhet.

Ha ezt sikerül elérnem, akkor minden sor megérte.

· · ·

Végül csak egyetlen gondolatot szeretnék itt hagyni.

Nem azért, mert ez a legfontosabb mondat.

Hanem azért, mert ma ez áll a legközelebb hozzám.

Az élet nem attól lesz különleges, hogy soha nem esünk el. Hanem attól, hogy minden elesés után találunk magunkban annyi erőt, hogy újra felálljunk.

Én ezt tanultam meg.

És ezt szerettem volna továbbadni.

· · ·

Most pedig rajtad a sor.

Írd meg a saját történetedet.

Nem mások elvárásai szerint.
Nem a félelmeid szerint.

Hanem úgy, hogy amikor egyszer visszanézel rá, nyugodt szívvel mondhasd:

Igen. Ez valóban az én életem volt.